Chapter 1. The wish

Sziasztok! Köszönjük a feliratkozókat, és örülök, hogy valaki vette a fáradságot és írt komit. :)
Szóval, így tovább! Jó olvasást!!

xxx

Cece, Cinti

CHAPTER 1. ~ THE WISH

Egy újabb koncert utáni kanbuli Ryannel, ami egyet tesz azzal, hogy másnap azt sem fogom tudni, hogy hol voltam és, hogy mit csináltam...no meg, hogy kivel. Nagyon megviselnek mostanában az énekpróbák, és a fellépések. Ne értsétek félre, én imádom a rajongóimat, de azt a színvonalat amit elvárnak tőlem nehéz fenntartani, mert ugyanis eléggé magasra van téve a léc. Napi 3 óra éneklés, plusz a szövegek megtanulása,
- és még bele sem számoltam a koreográfia betanulását, - vesz igénybe legalább 12 órát, azaz a fele napomat. 19 vagyok!! Az életet élni kell ennyi évesen, és nem próbákkal tölteni! Ráadásképpen nem elég, hogy az ének- és tánctanár is csesztet, otthon még anyától is kapok eleget, mikor későn tolom haza a képemet. Néha azt kívánnám, hogy normális tinédzser lehessek, aki átbulizhatja az egész estét, és átaludhatja a fél napot. De nem, nekem Justin Biebernek kell lennem, aki a fele napját próbálással tölti, a másik részét meg koncertezéssel, vagy éppen némi pihenéssel. És ha ezekkel a dolgokkal még nem tudták volna rendesen elrontani a napomat, ott van még a tanulás is... Már eleget koptattam az iskolapadot, de nem, nekem még tanulnom kell... Ki érti ezt?
- Haver, itt vagy? - kérdezgette Ryan.
-Bocs, kissé elgondolkoztam. - mentegetőztem, és próbáltam rá koncentrálni, habár a hangos zenétől és a sikoltozó kamaszoktól kissé nehézkesen sikerült. Valami olyasmit tátoghatott, hogy dolga akadt, és mennie kell, de nem teljesen  értettem, majd egy 'öklözés' után eltűnt a tömegben, én pedig egyedül maradtam a bárpultnál. - Adhatok valamit? - kérdezte a pultos lány. Egy pillantás alatt végigmértem, de nem fogott meg igazán. Szőke haja a mély vágású pólójánál oszlott el, szoknyája kimondottan a csípőjéhez simult, és azalatt látszódott a combfixe. Magassarkú cipője dobott rajta, vagy 5 centit, pont hogy körülbelül akkora legyen mint én, bár így ülve kicsit nehéz megállapítani.
-  Whiskyt jéggel. - mondtam, és minden kérdezés nélkül kezdte el önteni az említett italt. Közben kicsit körbenéztem, majd visszafordulva már előttem is volt a pia. Egy húzásra lenn is volt, ami kicsit felrázta a testemet. Pár kör után, már szinte azt sem tudtam, hogy hol vagyok, vagy egyáltalán azt, hogy ki vagyok, de nem is érdekelt. Jól éreztem magam, és csak ez számított. Felálltam és a táncparkettre léptem. Az emberek egymáshoz 'tapadva' táncoltak a hatalmas, színekben pompázó téren. Mikor sikerült átküzdenem magamat a sok bulizó kamaszon keresztül, körbenéztem, és megpillantottam egy lányt. Barna haja volt, ami már szinte a derekáig lógott le, kék ruhája a testéhez simult, ezzel kiemelve tökéletesnek mondható alakját. Magassarkúban is alacsonyabb volt, mint én, de ettől függetlenül gyönyörű. Észrevettem, ahogyan ő is engem néz, majd felbátorodva mentem felé, mire ő hirtelen elnézett másfelé. Nagy nehezen oda is értem, majd magamhoz húztam a lányt. - Mi a neved? - kérdeztem, mire ő csak a vállamra helyezte a kezeit. - Mit számít az? - súgta a fülembe, amitől kirázott a hideg.
- Táncolunk? - kérdeztem, és beljebb húztam a táncparketten.
- Persze. - bólintott, majd szorosan hozzám simult. A zene ritmusára kezdtünk el mozogni, ugyanúgy, ahogyan a körülöttünk lévők. Mikor hirtelen lassúra váltott a dallam, inkább leálltam, semmi kedvem nem volt lassúzni. Az olyan, mintha együtt lennél azzal akivel táncolsz. - Nem iszunk valamit? - hajoltam oda hozzá, hogy jobban hallja.
- De az jó lenne. - próbált kiabálni, vagyis hangosabban beszélni. Megfogtam a karját és kivezettem a tömegből egyenesen a pulthoz, ahol mindketten helyet foglaltunk. - Mit kérsz? - kérdeztem, majd hirtelen egy laza mozdulattal az ölembe mászott, és a fülembe súgott. - Téged. - szavai teljesen lefagyasztották a testemet. Mivelhogy, én is férfiból vagyok, nem tiltakoztam.
- Menjünk hozzám. - mondtam neki, majd nagy nehezen elhagytuk a szórakozóhelyet.  Kint kicsit hűvösebb volt, fújt a szél, és kicsit csepergett az eső, de nem számított, mert a kocsimhoz mentünk. Kinyitottam neki az ajtót, előtte szétnéztem, hogy nincs-e a közelben újságíró, vagy lesifotós. Beült, majd én is átmentem a másik oldalra és beszálltam. Elindítottam a motort, majd pár perccel később már hazafelé tartottunk. Tudom, ittasan nem kellett volna vezetnem, de akkor nagyon nem érdekelt. Leparkoltam a kocsival, majd kiszálltam és kisegítettem a lányt is. Gyorsan beszaladtunk a házba, majd mit sem érdekelve, hogy felkapcsoljam a villanyt, magam felé fordítva megcsókoltam. Meglepődött először majd visszacsókolt, és beletúrt a hajamba, az én kezem meg lecsúszott a derekára. Jól éreztem magamat, már régen voltam 'így' lánnyal. Attól függetlenül, hogy a szemem csukva volt, hirtelen világosságot érzékeltem, és rögtön megszakítottuk a csókunkat, majd megpillantottam azt, akire nem számítottam. - Szia anya! - próbáltam úgy beszélni, hogy ne tűnjön fel neki, az egyértelműen 'részeges' hangom. A lány egy kicsit meglepődött volt, anya meg fogta magát, és elkezdett ordítozni. - Justin Drew Bieber! Mit képzelsz magadról? Már ott tartasz, hogy ilyen hatodrangú ribancokat hozol fel?
- Kikérem magamnak. - sértődött meg a lány.
- Senki nem kérdezett szivikém, és most akár mehetsz is. - mondta anya, és kinyitotta előtte az ajtót, a csaj meg szó szerint kirontott rajta. Én csak elképedve, szótlanul figyeltem az eseményeket. - Anya, most miért?
- Justin, részeg vagy. És ez így nem mehet tovább. Tudod, hogy holnap próba, aztán tanulás... - kezdte el ecsetelni a holnap teendőimet. - Tudod anya, nekem teljesen elegem van ezekből! Élni akarom az életemet! Miért nem hagytok egy kis teret nekem?? - üvöltöttem.
- Justin, tudod, hogy te nem teheted meg azt amit mások. Tőled mást várnak el, és nem pedig azt, hogy bulikban felszedett lányokkal gyere haza holt részegen. Most menj és zuhanyozz le, mert erősen árad belőled a pia szag, aztán menj aludni. - parancsolt rám anya, de most életemben először úgy éreztem, hogy van elég bátorságom visszaszólni. - NEM! Elegem van a próbákból, a tanulásból, az állandó parancsolgatásokból, a szabályokból és leginkább belőled van elegem!
- Most azonnal menj be a szobádba! - kiabált vissza anya. Úgy láttam nem fogta fel. - NEM! Nem parancsolgathatsz nekem! - üvöltöttem, és kirontottam a házból, teljes erőből bevágva magam után az ajtót. Most már szakadt az eső, de mit sem törődve vele néztem az ég felé. - MIÉRT? MIÉRT KELL MINDENKINEK MEGFELELNEM? MIÉRT? - üvöltöttem, és azután cinikusan felnevettem. Nem tudom.
Letérdeltem a ház előtti járdára, és megint felnéztem az égre. - Bárcsak sosem ültem volna ki az Avon Színházhoz. - mondtam és ekkor valami fényesség jelent meg az égen, majd mintha valami belem nyilalt volna, elkezdett fájni a fejem, és elterültem a járdán. Minden amire emlékeztem, a fény volt, ami elhaladt az égen...

Köszöntő, prológus

Sziasztok!
Ezt a blogot, az egyik legjobb barátnőmmel, Cinti-vel, fogom írni. Előjáróban mondom, hogy én úgyszint Cinti vagyok, de rám ragadt a Cece /Sziszi/ név. Szóval, ez a blog az egyik nap jutott eszembe, igazából fogalmam sincs, hogy hogyan. De azért reméljük tetszeni fog nektek. Főszereplőnk nem más, mint Justin Bieber. Még valami. Egyébként én (Cece) nem vagyok Belieber, vagyis, az vagyok, de nem annyira, mint Cinti. Szóval, így tudjuk egymást segíteni, ha esetleg elakadnék mert nem tudok róla valamit. Lesz normális fejlécünk is, csak még nem volt időm elkezdeni.
Nah, ennyit a rizsázásról, itt a Prológus.

FIGYELMEZTETÉS: A blog kitalált, (fanfiction), nincs valóságalapja !!!

xox, 

Cinti, CeCe

~PROLÓGUS~

Egy magam fajta hírességnek minden megadódott, megadódhat az életben. Csak csettintek egyet és megkapom azt amit akarok. Ez az egész kemény munka eredménye, és sok fáradságot igényelt. De megérte, hisz nekem vannak a világon a legcsodálatosabb Beliebereim. Ha koncertem lesz, percek alatt fogynak el  jegyek, és amikor eljön a fellépés napja telt házas épületekbe lépek be, ahol a rajongók a nevemet sikoltozzák. Egyszerűen elképesztő. Pedig nemrég, még én is csak egy kis srác voltam, gitárral a kezemben az Avon Színház lépcsőjén. Most, úgy szint egy 'hétköznapi' srác vagyok, mégis, ha kilépek az utcára még levegőt sem veszek, valamilyen paparazzo úgy is lekapja a pillanatot. Ez az életem, nem is akarhatnék ennél jobbat. Vannak rajongóim, akik imádnak, a stáb, akik már szinte a családommá váltak az évek alatt, az őrült haverjaim, akikről tudom, nem csak azért vannak mellettem, mert híres lettem, és végül, de nem utolsó sorban, a családom. Hát igen... Anya még csak, mondhatni tinédzser volt, mikor megszülettem, így sok nehézséget okoztam neki, mégis, mikor történeteket mesél a gyerekkoromból, nem úgy néz ki, mint aki megbánta volna, hogy egy gyerek elvette a fiatal éveit. 10 hónapos lehettem, mikor anyáék szétmentek, de ettől függetlenül nagyon jó viszonyban vagyok édesapámmal is. Talán még néha jobban is vágyom rá, hogy vele élhessek, minthogy anyával. Mostanában eléggé feszült a levegő, mikor anyával beszélgetünk. Időnként eljárok Ryannel, vagy az itthoni haverokkal szórakozni, de semmi több. Mire hazaérek, anya az ajtó előtt vár engem, azt kérdezve, hol jártam. Egy nap, ezekből már mind elegem lett, és olyat kívántam, amit tényleg megbántam. Legyetek óvatosak, mit kívántok!

Ha érdekel a folytatás, legalábbis az 1.fejezet, akkor pipáljátok a gombokat a fejezet vége alatt, iratkozzatok fel rendszeres olvasónak, és ha tényleg tetszik, akkor ne legyetek hanyagok, hagyjatok komit is. :) Bye xx